Terápiás kert kialakítása
a Meggyes Kertben
Az Aranyház Egyesület fő célja szociális alapellátás, nappali foglalkoztató, illetve hosszú távon lakhatást is biztosító ellátás létrehozása elsősorban autizmussal érintett fiatalok számára. A foglalkoztatás tervezett színhelyéül fog szolgálni a meggyültetvény, melyhez szervesen kapcsolódik egy rekreációs és terápiás kert is, mely elsősorban az érintett fiatalok számára nyújt lehetőséget és alkalmat az idő hasznos eltöltésére valamint kikapcsolódásra. A tervezett rekreációs kertben kerti tó, állatsimogató wallipini üvegházak, magaságyások megvalósítását tervezzük.
Az elnyert pályázati forrásból az árutermelő kertészeti tevékenység irányában, a növényfajok diverzitásának növelése a célunk. Egyfelől őshonos, a terület adottságaihoz jól alkalmazkodó gyümölcstermő növényfajokat telepítünk a jelenleg meglévő meggyültetvény mellé. Csipkebogyót, galagonyát, kökényt és húsos somot. A gyümölcsöket feldolgozva, magasabb hozzáadott értékkel szeretnénk értékesíteni. A feldolgozás szinte minden folyamatába bevonnánk az autista fiatalokat. A rekreációs kert kialakításának egyik meghatározó eleme lesz egy dísztó. A víz mint pozitív, megnyugtató kertépítészeti elem jó hatással lesz az itt tartózkodókra, de öntözőtó funkciója is lesz.
A tervezett nappali ellátó intézményünkben 10-15 fő autizmussal élő fiatal lesz jelen, elsősorban az ő foglalkoztatásuk a cél. Mellettük azonban a nyári szünetekben, táborok színhelye is lesz a kert. A nappali ellátóval programjával egyeztetve a nyár folyamán több turnus táborral számolunk, bevonva ezzel a környékben lévő iskolákat, így segítve ezáltal az autizmussal élő fiataljaink megismerését, az elfogadást.